2012. április 16., hétfő

Torzsarágó házat épít

Szép napra ébredt a nyúl család.
Torzsarágó, Torzsarágóné, Szimatka és Foganagyocska kókadozva bújtak elő üregükből, hogy aztán a friss levegő hamar kiűzze szemecskéikből az álom nyomait. Napocska ezrével szórta sugarait a gyönyörű vidékre. A virágos mezőt gyenge szellő simogatta, majd tovasuhant s a közeli tavacska vizét fodrozta játékosan.

- Jó reggelt mindenkinek, csodás időnk van ma! – Torzsarágó elégedett nyújtózkodással mozgatta meg az alvásban kissé elgémberedett végtagjait.
- Papi, Mami, akkor ma piknikezhetünk? – érdeklődött lelkesen Foganagyocska.
- Háát, ha segítetek elkészíteni az útravalót, akár máris indulhatunk! – adta meg a választ Torzsarágóné, miközben a családfő beleegyezően bólogatott.
- Juhhééé! Hurrá! Azt a répamindenit neki, de örülünk! – ugrándozott a két nyuszitestvérke.

Nagy boldogságukban saját farkincájukat kergetve forogtak körbe-körbe. Mikor a nagy pörgésben elszédültek, jobbra-balra támolyogtak, hogy alig bírtak megállni a tappancsaikon.

- No, szép kis segítségeim vagytok, mondhatom! Ilyen bódult állapotban jobban teszitek, ha lecsüccsentek, és kijózanodtok, mire indulunk!

Nyuszimami tehát gyorsan összepakolt a kis fedeles kosárkába, amely minden kirándulásuk alkalmával hasznos szolgálatot tett nekik. Két friss ropogós salátalevél közé sárgarépát dugott, s máris készen volt a szendvicskülönlegesség, mely a „Tapsik Kedvence” néven vált ismertté a nyúlnépesség körében. Csinált ebből jó párat és nem kevés torzsapogácsát is csomagolt az útra. Nyuszipapa elővett egy plédet, gondosan behajtogatta a kosárkába, majd a tóról hozott egy flaska friss vizet. Indulásra kész volt a kis csapat.

Mentek, mendegéltek, ugrándoztak, szökdécseltek. Szimatka, a nyuszilányka szerette a virágokat, szedett is belőlük egy szép csokorra valót, egyfolytában azt szimatolgatta, nem győzött betelni a finom virágillattal!

A túrázásban egyszer csak elfáradtak, ekkor Torzsarágóné letette a kosárkát, szétterítette a plédet a füvön. Mindannyian rátelepedtek és majszolni kezdték az elemózsiát. A nagy evészet befejeztével egy darabig hátonfekve, gömbölyödő pocakkal bámulták a kék eget. Hanem a nyuszikölykök, Foganagyocska és Szimatka hamar megunták ezt a fajta semmittevést, hamarjában felpattantak és nekifogtak futkorászni. Futkorásztak, majd, hogy izgalmasabb legyen a játék, fogócskáztak, mikor ezt elunták, bújócskáztak, végtére pedig a nyusziszülők javaslatára a család apraja – nagyja együtt labdázott.

Egyszer csak Torzsarágó a szeme sarkából észlelte, hogy mintha egy árnyalattal sötétedett volna az ég. A felhőtlen szórakozás azonban őt is figyelmetlenné tette, emiatt nagyon váratlanul érte őket a kiadós égszakadás: minden elfeketedett, úgy ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna! A közelben állt egy lombos, megtermett fa, a csemeték máris rohantak volna a védelme alá.

- Állj, álljatok meg! A fa alá állni viharban nagyon veszélyes! Vonzza a villámot! – harsogta teli tüdőből Nyúlpapa. – Gyertek, inkább bújjunk össze, amíg tart a veszedelem!

A nyuszik szorosan egymáshoz bújtak, fejük fölé tartották a plédet, amely persze hamar átázott, és fogvacogva várták, hogy lecsendesedjék az idő. Szerencsére nem kellett soká várniuk, ugyanolyan gyorsan lett jó idő, mint amilyen hirtelen kitört a vihar.

- Gyorsan, gyorsan, mielőbb haza kell érnünk a meleg kuckónkba! – Nyuszimama aggodalmaskodva terelte otthonuk felé a többieket.

Mily hatalmas csalódottság lett úrrá rajtuk, mikor a várva várt biztonságos lakásuk helyett egy vízzel teli, sáros nyúlüregre leltek.

- Mami, Papi, de hát itt nem maradhatunk! – jajgatott Szimatka.
E- felismerés tűként szurkálta szívüket, hisz oly hosszú időn át éltek itt. Megkövülten álltak és némán siratták régi otthonukat. A szomorú merengést végre Torzsarágó hangja törte meg:
- Ne szomorkodjunk, nincs nagy baj! Már úgyis untam ezt az ódon, vacak nyúlüreget!
- Na de, ha szabad kérdeznem, hol találunk még egy ilyen vacakot, ahogy te emlegeted. Tudomásom szerint sehol a környéken nincs több szabad üreg! – morcoskodott Nyúlmama.
Torzsarágóné nem szerette a változásokat, mert bizonytalanságot szültek, ő pedig mindig biztonságban akarta tudni családját. Most úgy érezte, kicsúszott lábai alól a talaj, s azon igyekezett, hogy mielőbb eszébe jusson egy ésszerű megoldás.

- Ne ess kétségbe, mert tudd meg, nem is kell nekünk semmiféle használt lakás! Úgy döntöttem, saját házat építünk! – jelentette ki Torzsarágó merészen.
- Saját házat?! És úgy döntöttél, te egyedül? Talán már nem szokás megbeszélni olyan témákat, ami valamennyiőnket érint, mielőtt bármiféle döntést hoznánk? No de rendben van, ezúttal tekintsünk el a közös döntéstől. Mégis hogyan, és miből gondoltad felépíteni ezt a házat? És addig, míg elkészül, hol hajtjuk álomra fejünket? – akadékoskodott Torzsarágóné.
- Már ezt is kitaláltam! – hangzott a lelkes felelet. – Bőséges volt az idei termés, a kertünkben megterem minden, ami szükséges az építkezéshez! Káposztatorzsa lesz a tégla és répa oszlopok tartják majd a salátatetőt! Amíg elkészül, beköltözünk az unokatestvéremékhez, Réparágóékhoz. Bizonyos, hogy szívesen fogadnak, s pár napig jól megleszünk ott! Úgyis rég vendégeskedtünk náluk. Hát nem nagyszerű ötlet?
- Hmmm… Répából, salátából, torzsából házat építeni? Ki hallott már ilyet?
- Ne légy ilyen borulátó! A reformötleteknek mindig nehéz utat törniük, de végül meghozzák a vágyott sikert! A mi házunk lesz az első ilyen, de nemsokára mindenki hasonlót akar majd, hidd el nekem!

Nyúlmama jól ismerte már férjurát, és tudta, nem nyugszik, míg meg nem valósítja az elképzelését, ha mégoly képtelen is, mint ez a mostani. Szerette Nyúlpapát, így hagyta, hadd menjen a feje után, hisz nagyobb baj nem lehet belőle! A kijózanodás pillanatában mellette áll majd, hogy bátorítsa, hisz nyúlasszony tisztán látta, mi következik. S bár ő párjával ellentétben józanul gondolkozott, épp ezért bölcsen hallgatott, mert tudta, hiába bölcs a tanács, ha rosszkor jön, süket fülekre talál!
- Jól van, próbáljuk meg! – válaszolta beleegyezőn. - Legalább, amíg Réparágóné háziasszonykodik, addig sem kell nekem főzicskélni! Elkél már egy kis pihenés! – döntötte el Torzsarágóné.

A Torzsarágó család aznap beköltözött Réparágóékhoz, és kezdetét vette a hihetetlen építkezés. Mivel Torzsarágóékat sokan kedvelték, meg aztán a különleges ház híre messzire eljutott, és számos kíváncsiskodót odavonzott, jó néhány szorgos mancs állt rendelkezésükre a nagy munkában. Igaz, ennek is megvolt a böjtje, az építőanyagok fokozott fogyása révén, mivel hogy azok a dolgozó nyúlnép számára igen kívánatos tiltott gyümölcsöt képviseltek. S hiába jószándék, hiába vasakarat! A munkálkodás hevében megnőtt az étvágyuk, így a tapsifülesek képtelenek voltak ellenállni a csábításnak:
- Ham-nyam, nyam-nyam. Csak egy apróka falatka! Ennyi kinek hiányozna? – így gondolkozott az alkalmi munkaerő, míg végül a sok kicsi sokra megy elvén lába kélt az alapanyagok jelentős hányadának.
- Sebaj! – nyugtatgatta magát Torzsarágó a nyilvánvaló fogyás láttán. – Bőséges volt az idei termés, jut elég a házra is!
Úgy is lett: hála a szorgos mancsoknak, Torzsarágóék otthona egy hét alatt elkészült, és olyan egyedire sikeredett, hogy csodájára járt a Mezőség összes nyula! Nyúlpapa, Nyúlmama, Foganagyocska, és Szimatka hamar beköltöztek vadiúj lakásukba, mely a tervezettnél is vonzóbbá alakult! Túlságosan is vonzóvá!

Legelőször Szimatka csippentett le épphogy egy falatnyit a szobája répakeretes ablakából. Majd Foganagyocska kóstolt bele salátatelevél párnácskájába, torzsa-asztalkájába. Nem lehetett tudni, pontosan ki, mennyit és mikor nassolgatott, bár az eredmény önmagáért beszélt: először épp csak egy öklömnyi lyukacska keletkezett az egyik, majd a másik falon, később már azon kapták magukat, hogy a fényes holdat s a csillagokat nézegetik éjjelente elalvás előtt. A káposztalevél-tetőt ugyanis az utolsó káposztalevélig elrágcsálták. Alig egy hónap múlva a tapsicsalád tagjai arra eszméltek, hogy nagyszerű, új otthonuk semmivé foszlott, s ők ismét hajléktalanná váltak!

- Háát, talán mégsem volt olyan kitűnő ötlet ilyen finom házat építeni. Komolyan át kellett volna gondolnunk és együttesen megvitatnunk, jó –e a tervem. – tett kényszeredett vallomást Torzsarágó, miután megint földönfutókká lettek.
- De legalább jóllaktunk Papi, és nagyon ízletesre sikerült az alkotásod! – vigasztalta Szimatka.
- Köszönöm, hogy dicsérni próbálsz, Szimikém, de sajnos, egyáltalán nem érdemlem meg! Most mi legyen? Kezdjük elölről az egészet? – töprengett sóhajtozva Torzsarágó Papa.
- Na, azt már nem! – vágta rá határozottan Torzsarágóné. – Gyanítottam, hogy ez lesz a vége a kísérletednek, ezért időközben utánajártam, hol van lakatlan nyúltanya a közelben. Ajánlottak is egy alkalmasnak tűnőt, a tó mellett áll, még horgászhatsz is Papus, amikor csak kedved tartja! Ha nem veszed sértésnek, úgy egy hete 10 fej káposztával le is foglalóztam, látva új házunk fogyatkozó állapotát.
- Dehogy sértődöm meg, még az hiányozna nektek, hogy sajnáltatni kezdjem magam! Látod, megint neked volt igazad, belátom. Szerencse, hogy ilyen előrelátó, talpraesett nyúlasszonykám vagy, hiába, nem véletlenül vettelek el épp téged annak idején!
Nyúlmama átölelte makacs férjurát, és teljes megbocsátása jeléül csókot nyomott a feje búbjára. Torzsarágó megnyugodott, és a család nagy egyetértésben beköltözött a tóparti házikóba.

Mellesleg ez a házikó fából épült, szalmatetővel…. Ám egyben mégis hasonlított az előzőhöz: az éléskamrája telis tele volt répával, káposztával, salátával s miközben jóízűen falatozták, a tapsikölykök viccelődve nosztalgiáztak:
- Finom, finom, de a hajdanvolt pünkösdi házunknál bizony nem finomabb!

Minden jó, ha jó a vége, itt a vége, azaz várjunk csak egy percet! Mi a mese tanulsága? Értsd meg a másikat, érezz vele együtt! Ha arra van szükség, kísérd el választott útján, akár a rosszabbikon is, hogy, ha már igényli a tanácsod, mellette lehess! Ne feledd, kért tanács - jó tanács, a kéretlen viszont, legyen bár jószándékú sohasem ér célt!

Nincsenek megjegyzések:

Figyelem! A fenti mesék szerzői jogvédelem alatt állnak!