2012. április 16., hétfő

Esőcsepp gondolatok - Aranyosi Ervin verse nyomán

Egyszer volt, hol nem volt messze-messze, fenn az égen éldegélt Esőfelhő Anyó. Nem volt könnyű dolga szegénynek, akárcsak földi sorstársainak, az Édesanyáknak. Szép, de néhol bizony hálátlan feladat az övék: felnevelik szülöttjeiket s miután hosszú időn át gondoskodtak róluk, szeretettel dédelgették őket, a csepp-csemeték, akár a földi gyermekek megkezdik saját életüket. Elindulnak egy új úton, s maguk mögött hagyják azt, aki oly nagyon szereti őket.

S visszatérve Esőfelhő Anyóhoz, ami a legfurcsább az egészben: a kezdő lökést ehhez épp az ő aggodalma, s ebből fakadó pityergése adta. Hirtelen esni kezdett, s a könny-cseppecskék kiszakadtak Anyjuk kebeléből s potyogni, hullani, zuhanni kezdtek, egyre távolodva szeretett otthonuktól. Az otthontól, mely eddig az életet jelentette számukra, az otthontól, ahol először pillantották meg e-fényes napvilágot, s az otthontól, melyet többé tán sosem látnak viszont.

A számtalan csepp gyermek közt volt kettő, kiknek útját érdemes figyelemmel követni, igaz, más-más okból. Hogy példájukból tanuljunk, elmesélem történetüket.

Egyikük, nevezzük őt Első Cseppnek, attól a pillanattól kezdve, ahogy kirepült a meleg fészekből, folyamatosan rettegett. Nem is csoda, hiszen ismeretlen helyen járt, olyan helyen, ahol sohasem, annak előtte. Arra gondolt:
- Mi lesz velem? Hová, merre tartok? Milyen veszélyek, milyen gondok-bajok várnak majd rám? Túlélem-e egyáltalán ezt a hatalmas változást? Nem válok –e szép, gömbölyű cseppből jelentéktelen semmivé? Milyen jövőt szántak nekem az égiek? Talán a forró napsütésben felszálló páraként végzem? Vagy a fekete föld szippant sötét mélyébe? Óh, mily kegyetlen az élet! Eltűnök, mintha sosem lettem volna, pici lelkem üresen kong majd a semmiben! Ez lenne hát rövid éltem vége?

Bizony ilyen szomorú, nehéz gondolatokkal volt tele szegény Első Csepp buksija, s e-borús gondolatok közepette hirtelen bekövetkezett az, amitől tartott. Hatalmas csobbanással, melytől egész teste sajogni kezdett, egy feneketlen mély gémeskútba zuhant. Hirtelen millió és millió társa között találta magát, s elöntötte a felszabadító érzés: legalább nincs egyedül! Igaz az örömbe üröm vegyült, hiszen, ahogy előre látta, keserű sorsa beteljesült: a mély kútból nem láthatja már soha többé a sugárzó napot…

Ez történt tehát Első Cseppel, de lássuk, hogyan alakult a másikuk, -nevezzük őt Második Cseppnek- sorsa?

Második Csepp bizony kezdettől fogva egész más volt! No, nem mintha nagy különbség lehetne két esőcseppecske között, hiszen egyik is víz, másik is az. Nem is a külsejükben tértek el egymástól, hanem ami igazán számít: mások voltak legbelül! Ez a kis vizecske is elindult otthonról, s bár neki is nehéz volt elszakadnia édes szülőanyjától, mégis hálatelt szívvel, egy boldogabb jövő reményében vágott útnak.

Lágy szelek szárnyán ringatózott, s utazás közben, izgatott mosollyal arcán, arra gondolt:
- Eljött hát az én időm… Valóra válthatom végre az álmom, s felfedezhetem a nagyvilágot! Mennyi újdonságot, csodás változatosságot rejt! Mennyi szép élményben lehet részem általa! Hmm… Mi az élet rendje? Megszületünk, Anyánk dédelgető ölelésében megerősödünk,majd útra kelünk, s céljainkat megvalósítva, újabb- és újabb tapasztalatokat nyerve többé, jobbá válunk. Végül földet érünk, hogy aztán megbékélve adjuk át magunkat valami magasabb erőnek, mely által ismét a felhők közé repülhetünk. Ez egy örök körforgás és mily csodás!

Miközben ily derűsen elmélkedett, letekintett s meglátta a kis patakot, fürgén úszkáló, vidám cseppek tengerét, melyhez gyorsan közeledett. Boldog kiáltás szakadt ki belőle:
- Pajtásaim, jövök már! Alig várom, hogy együtt játszunk! De jó lesz veletek fogócskázni, bújocskázni, dalolászni! Halacskákat dédelgetni vágyom, s fényükben tündökölni! Egymást megismerni, szeretni, jó barátságokat kötni – ez minden, mit szeretnék, s valaha szerettem volna! Az élet szép!

Kacagva csobbant a patak vizébe, mely kellemesen hűsítette boldogságtól felhevült testét. A többiek örömmel üdvözölték, s a cseppecske életében új szakasz, csodás játék vette kezdetét.

S mi a két történet tanulsága? Szerintem te is tudod már: ha az életet szépnek látod, mindig úgy érzed, hogy játszol. Ám ha az élettől tartasz, csak teher lehet, amit tőle kapsz. Gondolkozzatok hát pozitívan, legyetek kedvesek, higgyetek a jóban, mert a másoknak adott öröm és szeretet sokszorosan tér majd vissza hozzátok!

Nincsenek megjegyzések:

Figyelem! A fenti mesék szerzői jogvédelem alatt állnak!