Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerek erdő. Kerek erdő szélén állt egy öreg tölgy.
Az öreg tölgy odvában pedig lakott egy igen népes süncsalád. Sünapó, Sünanyó és a hét sünmalacka: SünDöme, SünMarci, SünNelly, SünSanyi, SünManyi, SünPál és a legkisebb, SüniFüles.Nagyon szerették egymást, sokat mókáztak, játszottak, sosem unatkoztak! S bár kicsi volt az otthonuk, jólesett összebújni.
A sünszülők mindig azt mondogatták:
- Sok jó süni, kis helyen is elfér!Csakhogy, ami jó egyfelől, az nehézség lehet másfelől. Mert ugyan a helyhiány nem jelentett problémát, de a sok éhes bendő jóllakatása annál inkább!
Szegény Sünanyó folyton csak sóhajtozott:
- Jaj, jaj, Te hatalmas Sündörgő, Te ott fenn, hát mondd, hogy etessek ennyi éhes szájat?Sünifüles egy napon nem győzte tovább hallgatni e-fohászkodást, úgy döntött, tennie kell valamit, bármit!Oda is állt szülei elé, és azt mondta:
- Édes jó Sünapám, drága Sünanyácskám, eleddig Ti gondoskodtatok rólam, most rajtam a sor, hogy segítsek nektek. Elindulok, hátha megtalálom a szerencsémet!
- Édes fiam! Dehát hová mennél éppen Te, a legkisebb! Még valami bajod esne, gyermekem!- aggodalmaskodott Sünanyó.
- Márpedig én ezt meghánytam-, vetettem, s magamban el is döntöttem. Nincs visszaút, indulok, még ma!
Nem volt hát mit tenni: Sünanyó becsomagolt egy kis hamuban sült pogácsát, meg egy flaska vizet, és könnyeit hullajtva búcsút vett legkisebb porontyától.Sünifüles sokáig integetett családjának, aztán csak ment, ment, mendegélt. Át a réten, keresztül a dombokon, völgyeken. Vándorolt éjjel, nappal, megállás nélkül. Két álló napig csak rótta az utat. Akkor aztán nagyon elfáradt, megette kis elemózsiáját, magára húzott egy lapulevelet és mélyen elaludt.
-hrrr...pű..., hrrr...pű... - hortyogása felverte a mező csendjét.
Másnap szikrázó napsütésre ébredt, kis szívébe új remény költözött.
- Csodás dolog az élet! - kiáltotta, majd nyújtózott egy jóízűt, és körülnézett. Ekkor vette csak észre, hogy épp egy rozsdás kerítéssel körülvett, romos ház előtt áll.
- Nosza, rajta, átmászom! Megnézem, mi lehet mögötte! SüniFüles átküzdötte magát a kerítésen, a ház romjain, de attól, amit a túloldalon látott, földbe gyökerezett a lába! Na, nehogy azt higgyétek, hogy a félelemtől, á dehogy! A túláradó örömtől, ami abban a percben átjárta pici lelkét!
- Hiszen én megtaláltam! Megtaláltam a Megoldást! Nem kell többé éheznie a családomnak! Hurrá! -ujjongott.
Az történt ugyanis, hogy az elhagyott, romos ház kertjében három almafa állt. Alattuk, a fák tövében tengernyi sok alma volt.Sünifüles gyorsan belehempergőzött az almamezőbe, és három-négy szép szem almát a tüskéjére szúrva elindult hazafelé.
A boldogságtól szinte szárnyakat kapott!Már másnap haza is ért, és messziről kiáltozta:
- Megtaláltam! Megtaláltam a Sünikánaánt! Rengeteg ennivaló van ott, sok-sok finom, ropogós gyümölcs! Épp olyan, mint ezek itt, ni! - mutogatta büszkén szerzeményeit.
Miután együtt jóízűen befalták az almákat, kiskocsival, zsákokkal most már mindahányan útra keltek. Télire betakarították termést, s ezután minden évben ezt tették.Soha többé nem voltak almaszűkében, soha többé nem koplaltak hála a legkisebb SüniFüles bátorságának!
Látjátok gyerekek? Aki mer, az nyer!
2012. április 16., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Figyelem! A fenti mesék szerzői jogvédelem alatt állnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése